|
Az elmúlt években, évtizedekben a város történetének vonatkozásában a forrásadottságoknak és a korszakkal foglalkozó kutatók nagy számának, az elvégzett kutatómunka eredményeinek köszönhetően Pécs polgárosodására vonatkozóan halmozódott fel a legtöbb ismeret.
3500 Ft
2800 Ft
|
|
|
|
A most napvilágot látott kötet jelentősége elsősorban abban áll, hogy a korábbiakban nem jelent meg olyan tudományos-ismeretterjesztő munka, amely a női nem pécsi képviselőit állította vizsgálódásainak középpontjába. A szerző célkitűzése éppen ezért az volt, hogy emléket állítson azoknak a – sok esetben méltánytalanul elfeledett – hölgyeknek, akiknek élete számos szállal kötődik a mecsekaljai település történetéhez, s ezáltal beemelje őket a város történeti emlékezetébe.
3200 Ft
2560 Ft
|
|
|
|
A mai magyar emlékezetpolitikai viták egy súlyponti témája a Horthy-korszak értékelése, és ezen belüli is az ország második világháborús szerepvállalása, valamint a “zsidókérdés” megoldása.
E kötet ez utóbbihoz kíván – jóllehet csupán helyi vonatkozású – de mégis országos érdeklődésre számot tartó adalékokkal szolgálni.
4500 Ft
3600 Ft
|
|
|
|
Pécs több mint két évezredes múltra visszatekintő története régóta foglalkoztatja a kutatókat, ennek ellenére a város évezredeket átívelő morfológiai, topográfiai fejlődését bemutató összefoglaló munka mindezidáig még nem született. A Magyar Várostörténeti Atlasz program keretében néhány éve megkezdett kutatásoknak többek között éppen az a célja, hogy e hiátust megszüntessék. A Pécs Várostörténeti Atlasz e kutatásokra szervezett munkacsoportjának tagjai az eddig elvégzett kutatásaik eredményeit adják közre e kötet hasábjain....
3800 Ft
3040 Ft
|
|
|
|
A kötet Radnóti Ilonának, a pécsi Janus Pannonius Múzeum 2009-ben elhunyt történész-muzeológusának a baranyai zsidósággal kapcsolatos írásait gyűjti egy csokorba. Radnóti Ilona történészi munkásságának meghatározó részét mindvégig a baranyai, pécsi zsidóság történetének feltárása jelentette. Széleskörű szakirodalmi tájékozottsága segítette felismerni az addigi kutatásban tapasztalt hiányt.
2800 Ft
2240 Ft
|
|
|
|
A kiadvány az 1999-ben, a Pécs Története Alapítvány kiadásában megjelent Pécs a törökkorban (Tanulmányok Pécs történetéből 7.) című nagysikerű tanulmánykötet második, bővített kiadása. A tanulmányok (újra)közlésének kiemelkedő jelentősége volt és van a Pécs történetét feltáró kutatásokban. Az eredeti kötet évekkel ezelőtt elfogyott, miközben változatlan érdeklődés mutatkozott iránta...
3800 Ft
3040 Ft
|
|
|
|
Tizennégy régész, levéltáros, történész állt össze, hogy számba vegyék a Pécset sújtó csapásokat és azok következményeit az ókortól egészen a közelmúltig. Az egyes tanulmányok mint szem a láncban kapcsolódnak össze és mutatják be a település kálváriáját, a markomann betöréstől a vörös hadsereg bevonulásáig.
2950 Ft
2360 Ft
|
|
|
|
A napjainkban Pécsett élő zsidóság története az 1780-as évekre nyúlik vissza, a helyi izraelita hitközség alapítása pedig az 1840-es évekre datálódik. A több évtizeden át szinte teljesen elfelejtett hitközségi irattár rendezése a 2011–2012-es év folyamán kiváló alkalmat szolgáltatott egy olyan forrásgyűjtemény összeállítására, amely által Pécs lakossága és az érdeklődő Olvasók szemléletes képet kaphatnak a település zsidó lakosságának mindennapjairól.
4500 Ft
3600 Ft
|
|
|