Történelem

A kötet a 3. század közepétől, a Római Birodalom válságától a 15. század végéig tárgyalja a középkor történetét. Azét a korét, amelyben a sajátos európai civilizáció megszületett és felnövekedett. Ekkor ment végbe az a sokoldalú fejlődés a társadalmi élet minden területén – a technikában, a gazdaságban, a társadalomszerveződésben, a politikai intézményekben és a tudományban –, amelynek eredményeképpen az újkorban Európa lett a világ vezető civilizációja...
7450 Ft
5960 Ft
Talán épp azért nem váltam igazán professzionista történésszé, mert a történelemből végső soron minden érdekelt. Nem szeretek hosszabb ideig egy témánál vagy időszaknál lehorgonyozni, mert megöl a kíváncsiság, hogy mi történt más korszakokban és a történeti élet más területein. Tulajdonképpen elsősorban nem is az érdekel, hogy mi történt, hanem az, hogyan történt....
4950 Ft
3960 Ft
Sztehlo Gábor az 1944–1945-ös magyarországi embermentés sokak által ismerni vélt, már-már kultikus hőse, szinte egyszemélyes jelképe. Embermentőként, majd a Gaudiopolis néven híressé vált gyermekváros megteremtőjeként ikonikus alakja múlt századi történelmi emlékezetünknek...
4500 Ft
3600 Ft
Ha Darányi Kálmán miniszterelnökre terelődik a szó, a korszakot ismerők is jobbára csak a győri programot, az első zsidótörvény előkészítését vagy a nyilasokkal való egyezkedését tudják felidézni. Hogyan lehetett Magyarország miniszterelnöke a korszak egyik legszürkébb, csak végrehajtó szerepre hivatott politikusa? Egy ilyen színtelen személyiség minként és milyen irányban befolyásol(hat)ta az ország politikai életét?...
1950 Ft
1560 Ft
A kötet, amelyet az Olvasó a kezében tart, két egymással szorosan összefüggő részből áll. Egyrészt hagyományos értelemben vett politikai pályarajz, ami Darányi Kálmán kormányfő (1886-1939) életútjának egy-egy periódusát kronologikusan, illetve az egymással párhuzamosan futó eseményeket tematikus csoportokba rendezve elemzi a családi háttértől és az ifjúkortól, a hivatali ranglétra külön-böző állomásain át egészen haláláig.
3950 Ft
3160 Ft
A könyv szintézisteremtő igénnyel mutatja be az újkori magyarországi nőnevelés magyar nyelvű, nyomtatott forrásokra alapozott történetét. A kötet alapjául szolgáló, csaknem három évtizedes kutatás főként a középső és felső társadalmi rétegekhez tartozó magyarországi és erdélyi lányok és nők históriáját, nevelés- és művelődéstörténetét vizsgálja széleskörű nemzetközi beágyazottsággal és összehasonlításokkal, az önmagában is igen tág témakört nőtörténeti kontextusba helyezve...
6500 Ft
5200 Ft
Jelen munka tekinthető az első olyan kísérletnek, mely kifejezetten arra vállalkozik, hogy a Salòi Köztársaság, a Déli Királyság és Magyarország 1943–1945 közötti diplomáciai kapcsolatait rekonstruálja és periodizálja...
3200 Ft
2560 Ft
A kötet olyan problémákat vizsgál, amelyek gyakran kívül esnek a "hivatalos" történettudomány kutatási területein, de mégis erősen befolyásolják napjaink történelemképét. Milyen előfeltevések működtetik a történelmi korszakok meghatározását?
2500 Ft
2000 Ft
A közvélekedés szerint a vészkorszak és a holokauszt eseményeiről a háború után sokáig nem beszéltek, egyáltalán nem vagy csak alig jelentek meg irodalmi és történetírói munkák e témáról, és csupán az 1970-es évektől (de még inkább a rendszerváltás után) vált nyilvánossá e problémakör...
4500 Ft
3600 Ft
Két és fél évtizede annak, hogy Almási Tibor és Koszta László jóvoltából megszületett az első részletes életrajz Báncsa Istvánról, az első magyar származású bíborosról. A régebbi munkák is kiemelték annak jelentőségét, hogy Báncsa a magyar egyháziak közül elsőként kapott helyet a legmagasabb szintű egyházkormányzatban, ám nem taglalták igazán részletesen a pályafutását. Erre elsőként 1991-ben a két kiváló szegedi medievista vállalkozott, és jóllehet írásuk alcímében életrajzi vázlatként jellemezték saját munkájukat, az addigiaknál messzemenően alaposabb összegzést készítettek az első magyar bíborosról.
3200 Ft
2560 Ft
Jelen tanulmánykötet legalább két lehetséges pozíciót kínál a Tisztelt Olvasónak, amelyeket a szerkesztők a kötet címével is megpróbáltak – hogy sikerrel-e, a nagyérdemű ítéletére van bízva – érzékeltetni. A nézőpont állandó, a perspektívát azonban a kamerába helyezett prizma jellege váltogat(hat)ja.
2800 Ft
2240 Ft
Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára Dokumentumok a magyar politikai rendőrség történetéből című forráskiadvány-sorozatának harmadik kötete a Belügyminisztérium Államvédelmi Hatóságának 1948 szeptembere és 1949 decembere között keletkezett irataiból válogat....
3500 Ft
2800 Ft
Csehszlovákia külkapcsolatai a harmadik világban egy valóságos "terra incognitának" számítanak a magyar historiográfiában, pedig a hidegháború alatt Prága nagyon aktív külpolitikát folytatott ezekben régiókban: Kubától kezdve Afrikán át egészen Dél-Kelet-Ázsiáig bezárólag szinte mindenhova szállítottak fegyvert, miközben csehszlovák katonai szakértők, hadmérnökök és tanácsadók ezrei vettek részt a helyi haderők fejlesztésében...
4800 Ft
3840 Ft
Várday Pál a mohácsi csata utáni zavaros időszakban jutott fel a magyar politikai vezetés csúcsára, az esztergomi érsek (1526–1549) és királyi helytartó (1542–1549) a kora legbefolyásosabb emberei közé tartozott. Ennek ellenére egészen mostanáig alig tudtunk róla valamit, családi háttere, felemelkedésének körülményei, személyisége rejtve maradt az utókor elől. Az életrajzot elolvasva azonban választ kaphatunk ezekre a kérdésekre...
1950 Ft
1560 Ft
A filmek és a kapcsolódó filmpolitikák képesek formálni a múltról alkotott képünket, a történelemről való gondolkodásunkat, valamint egyéni és kollektív történelmi emlékezetünket. E kötet célja, hogy válogatást nyújtson a szerző a film és a történelem kapcsolatára fókuszáló kutatásainak néhány szegmenséből.
4250 Ft
3400 Ft
A magyar–román diplomáciai kapcsolatokban nem két egyenrangú állam képviselői tárgyaltak egymással, hanem egy a status quót elfogadni nem akaró és tudó vesztes kisállam, valamint egy a status quo fenntartásában érdekelt győztes középállam diplomáciai küzdelmeiről volt szó...
6950 Ft
5560 Ft
A magyar holokausztkutatás a Délvidékre vonatkozóan máig főként az 1944 márciusa utáni gettósítások és deportálások történetét tárta fel. Margittai Linda munkája az ezt megelőző, jóval tágabb időszakot átfogóan, 1941 áprilisától 1944 tavaszáig elemzi a délvidéki „zsidókérdést”, a magyar hatóságok délvidéki zsidópolitikáját.
4950 Ft
3960 Ft
1944 utolsó napjaiban a Vörös Hadsereg civilek tízezreit hurcolta többéves kényszermunkára a Szovjetunióba állítólagos német származásuk okán. Az embertelen körülmények miatt az elszállított nők és férfiak mintegy egyharmada életét vesztette a fogság éveiben. A deportálások tényét a rendszerváltásig szinte teljes titoktartás övezte, s az átfógó, több szempontot érvényesítő tudományos feldolgozás azóta is váratott magára...
5500 Ft
4400 Ft
A kötetben szereplő írások kiindulópontja a – napjainkra minden elemében érvénytelenített – „Nagy Októberi Szocialista Forradalom”. A szerzők többsége annak későbbi, az orosz határokon túlnyúló expanziójára, egy-egy – tájkép csata után – jelenségére koncentrált. A hangsúly a sztálinizmus időszakára esik, mert a száz éve induló orosz-szovjet átalakulás egy generációval később, a második világháború után lett Kelet-Közép-Európában is rendszeralakító tényező...
2800 Ft
2240 Ft
A Horthy-korszak szereplői számos naplót, visszaemlékezést hagyományoztak az utókorra. A kormányzó, miniszterelnökök, miniszterek, ahadsereg vezetői, közéleti szereplők, írók és művészek memoárjai sorra jelentek meg a hetvenes évek végétől. Azt gondolhatnánk, hogy nemmaradt már kiadatlanul olyan terjedelmesebb korabeli írás, ami jelentős közszereplő emlékeit őrzi. Az élet azonban tartogat meglepetéseket...
7950 Ft
6360 Ft
Egy év Móricz Zsigmond életéből egy kötetben. Vajon mi készteti az írót nagyregény méretű napló írására? Mi készteti arra, hogy négy regény, három film, két színdarab és egy novelláskötet kimagasló írói teljesítménye mellé erőteljes felkiáltójeleket és kérdőjeleket állítson? ...
6950 Ft
5560 Ft
A munkásság helyzete alapjaiban változott meg Magyarországon az 1980-as évek végétől kezdődően az állami tulajdon lebontása, privatizációja, egyes ipari ágazatok elsorvasztása, nagy múltú üzemek bezárása, felszámolása következtében...
3950 Ft
3160 Ft
A megbicsaklott 20. század sajtótörténete – melyet újságíróként, történészként három évtizede kutatok – kimeríthetetlen adalékokkal szolgál örök témámhoz, választott szakmám és a hatalom viszonyához. Ezen írásaimat – akár részletező tanulmányok, akár archívumok mélyéről előbányászott ismeretlen dokumentumközlések, akár hosszabb-rövidebb cikkek – legszívesebben krónikáknak nevezem...
4350 Ft
3480 Ft
Aidinger János, Majorossy Imre, Nendtvich Andor, Makay István Pécs történetének olyan nagy formátumú vezetői voltak, akiknek egyénisége és képességei közel hét évtizeden keresztül alapvetően meghatározták a város működését, fejlődését, s jelentősen hozzájárultak Pécs mai arculatának kialakításához is....
4750 Ft
3800 Ft
A második világháborúban érintett nemzetek számára a háborús erőfeszítés az egész társadalomra hatással volt. Számos területen hozott változást, de az egyik legnagyobb fordulat vitathatatlanul a nők társadalmi szerepének felértékelődése volt. Többek között ekkor változott meg alapjaiban a nőkről kialakult kép: a háziasszonyokból dolgozók lettek....
4500 Ft
3600 Ft
Nyerges András az ÉS-ben futó sorozatában sok évtizedes, olykor másfél évszázados idézetekkel világítja meg a jelenkor bajait és csúfságait; e találó idézeteknek a mai helyzetre vetített szellemessége elképesztő; az egyik legnagyobb teljesítménye a mai magyar publicisztikának...
3000 Ft
2400 Ft
„Tehetségünk vagy tehetségtelenségünk, műveink színvonalának emelkedése vagy süllyedése, törekvéseink változása vagy röghözkötöttsége nem tétel az elszámolásban, ezért szóba sem kerülhet úgy, ahogy más irodalmi jelenségek elbírálásakor szokás. Olyan valakiről, mint én, aki annak idején szerepelt a Tűztáncban, tudomást venni mindmáig tilos. Ezt a kimondatlan törvényt senki sem szegheti meg, mert a rólunk ejtett (még oly szigorú) szó is egyenlő volna a létezésünk elfogadásával..."
2950 Ft
2360 Ft
Nyerges András esszéiről: Kiválóan megírt, izgalmas, szellemes szövegek, nagyon aktuálisak és akkora tudás, áttekintő képesség és kutatómunka van mögöttük, hogy le a kalappal! Nyergest a tények izgatják, az adatokhoz ragaszkodik, mindahhoz, ami régi szövegekből kiolvasható. Amit művel, az nem történettudomány, de hát sebaj...
2450 Ft
1960 Ft
Kéretik komolyan venni e könyv alcímét, mert ami következik, tényleg – katyvasz. Jó, szebben fogalmazva: metszetek sora az 1940 és 1970 közötti évekből s ezen belül olyanoké, amiket kizárólag januári történésekből szemelgettem. De miért azokból? Mert nyolcvanadik évem betöltésekor úrrá lett rajtam az a vágy, hogy legalább megorrontsam, milyen lehetett az élet akkor, amikor megszülettem. Miféle dolgokról és mit tudtak az emberek? A hétköznapi emberek, persze. Miféle világba érkeztem 1940. január 3-án? Kifaggatnom erről már nincs kit, az egyetlen forrásom tehát, melynek révén megtudhatok valamit: a korabeli sajtó....
3500 Ft
2800 Ft
Fráter György kora és személyes története évszázadok óta foglalkoztatja a történészeket és a szépírókat egyaránt. A zsoldos katonából pálos szerzetessé, majd I. János mellett a legnagyobb befolyással bíró első tanácsossá lett Fehér Barát – ahogyan a korban nevezték – biztos kézzel szőtte a nagyhatalmi politika szálait...
2950 Ft
2360 Ft
Copyright MAXXmarketing GmbH

Megrendelések

0 Products - 0 Ft
Go to cart

Könyv keresése


Részletes keresés