Színház, test, dokumentum: hogyan kapcsolódik ez a három elem a kortárs művészeti és archiválási gyakorlatokban? Mi az az élő dokumentáció? Miként válik a színházi alkotó régésszé vagy szellemidézővé? Hogyan reflektál a Kádár-rendszer utóéletére egy dokumentumszínházi előadás, egy kísérleti táncelőadás és egy archívum eseményrekonstrukciója? A társadalmi és egyéni szabadság hiánya miért köti össze a hatvanas-hetvenes éveket és a jelenünket? Többek között ezekre a kérdésekre keresi a választ ez a kötet, miközben a kortárs dokumentumszínház hazai és európai példáit, az újrajátszás művészeti és kritikai metódusait, illetve az archívum és performativitás jelenbeli összefüggéseit kutatja. Az 1956-os forradalom, a kádári besúgórendszer és annak mentális ára, az állambiztonság alapjain kialakuló biztonsági állam, de még a Hamlet is előkerül. A könyv egyik alapvetése, hogy a test szerepét újra kell értékelni a múlt felidézésének, feldolgozásának és az archiválásnak a folyamataiban. De ehhez a színházi előadások axiómaként kezelt elmúlását is felül kell vizsgálni, méghozzá az előadás folytatólagos jelenlétének elméletein és kortárs példáin keresztül. A könyv a Rimini Protokoll, a Természetes Vészek Kollektíva, a Wooster Group és Kelemen Kristóf alkotói gyakorlatainak, a Dohány utcai Lakásszínház emlékezetének és a Blinken OSA Archívum eseményeinek elemzésén keresztül ajánl fel egy olyan perspektívát, amely új összefüggésekben láttatja a dokumentumalapú tudástermelés és testközpontú emlékez(tet)és dinamikáit.
