ÚJDONSÁGOK

Ki volt Gerő Ernő, mielőtt a második világháborút követő évtizedben kiépülő magyar kommunista pártállam egyik meghatározó alakja lett? Baráth Magdolna politikai életrajzának első kötete erre a kérdésre keresi a választ. Nem a már ismert és 1956 nyarán a hatalom csúcsára került vezetőt állítja középpontba, hanem azt a hosszú, több országon és történelmi válságon át vezető pályát, amely 1944 végéig formálta személyiségét, gondolkodását és hatalomtechnikai eszköztárát...

Az 1878-as miskolci árvíz a 19. századi Magyarország egyik legsúlyosabb természeti katasztrófája volt: házakat sodort el, életeket követelt, és hosszú időre nyomot hagyott a város történetében. Bodovics Éva Judit könyve azonban nem pusztán a drámai események krónikája. A szerző arra keresi a választ, hogyan válik egy természeti csapás társadalmi és kulturális folyamatok során „katasztrófává”, s miként íródik be egy közösség kollektív emlékezetébe...

Miért fordítják újra és újra Csehov drámáit, és mi történik velük, amikor egy másik ország színházi és nyelvi közegébe kerülnek? Csikai Zsuzsa kötete erre a kérdésre az ír színház példáján keres választ. A könyv azt vizsgálja, hogyan szólaltak meg Csehov művei Írországban az 1980-as évektől napjainkig, s miként váltak az újrafordítások és adaptációk nem pusztán közvetítéssé, hanem önálló értelmezéssé is.

Az 1848–1849-es forradalom és szabadságharc és az azt követő megtorlás, valamint a boldog békeidőkként jellemzett dualizmus a magyar történelem legismertebb korszakai közé tartoznak. Ám kevesebb tudható a két időszak közötti átmeneti évekről, az enyhülés korszakáról, amelyet e kötet szerzői a Protestáns Pátens elfeledett történetén keresztül mutatnak be.

Mit tekintünk történelemnek, fogalmazza meg a kérdést a 20. századi filozófus, Martin Heidegger, aki elsőként dolgozta ki a történetiség elméleti fogalmát. A történelem először is az, ami már elmúlt, és immár hozzáférhetetlen a jelenben. Történelem továbbá az is, ami elmúlt ugyan, de még mindig kéznél van, mint régmúltat idéző épületrom vagy a múlt másféle nyoma. Történelemként számolunk azzal a múlttal is, amelyből mi magunk származunk, és amely – a hatása révén – összeköti egymással a múltat, a jelent és a jövőt...

A svájci eredetű Haggenmacher család a 19–20. századi Magyarország egyik jelentős nagypolgári famíliája volt: malomipari újításaik, sörgyári és szállodaipari érdekeltségeik, fővárosi bérpalotáik, valamint a sokak számára ma is ismerős Dreher–Haggenmacher név révén a modern magyar gazdaság fontos szereplői közé tartoztak. Mégis keveset tudunk arról, mi történt a családdal a két világháború között, majd 1945 után: történetük eddig csupán elszórt nyomokból, személytelen adatokból és családi emlékfoszlányokból rajzolódott ki.

Halmai Tamás új kötete Kertész Imre életművének talán kevésbé reflektált tartományaiba enged betekintést: a Nobel-díjas író esszéinek, naplóinak, műfordításainak és kisprózáinak rétegeit bontja ki, egyfajta közös olvasásra invitálva az olvasót. A kötetben tárgyalt Kertész-írások az emlékezet és a sors kérdései körül forognak, a holokauszt tapasztalatának történelmi és morális következményeit kutatják, miközben az írás és az identitás viszonyát, a szabadság értelmét, valamint a kultúra túlélőképességét vizsgálják a diktatúrák korában.

Mit látott a császár a Magyar Királyságban, és mit akart láttatni magáról Lajtán inneni alattvalói felé? Mikor volt egy látogatás tapasztalatszerzés, szükséges kötelezettség, bemutatkozás, és mikor, miért és hogyan vált ellenőrzéssé vagy éppen hatalmi üzenetté? A kötet Ferenc József magyarországi utazásait követi a tizenhárom éves főherceg 1843-as dunántúli körútjától a szabadságharc utáni évek feszült látogatásain át az 1867-es kiegyezésig.