Részletek
A könyv a hazai szociológia kialakulásának a történetével foglalkozik. Ennek a történetnek a megírása nemcsak azért nem tekinthető egyszerű feladatnak, mert annak részei maguk sem kidolgozottak, hanem azért sem, mert voltaképpen az a kérdés sem egészen tisztázott, hogy ’minek a történetéről’ van szó.A feldolgozás elsősorban két, az egyetemes szociológiatörténetben ismert elméleti pillérre támaszkodik. Egyfelől, a ’francia tudományt’,vagyis a szociológiát nem szaktudományként felfogó, ún. szintetikus szociológiát tekinti a hazai tudományosság számára elméletileg releváns értelmezési keretnek, másfelől pedig a ’francia tudomány’ kritikájaként is megjelenő, a politikatudományhoz/államtudományhoz képest ’kiegészítő’ funkcióval bíró és a hazai gondolkodást jelentős mértékben befolyásoló német társadalomtant. A hazai szociológiai oktatásban a magyar szociológiatörténet számára is jutott hely az elmúlt félévszázad folyamán. Jelen munka is elsősorban ezt a képzési célt kívánja szolgálni, olyan, az utóbbival kapcsolatos kurzusok területén, melyek oktatása akár több évtizedes múltra tekinthet vissza. Mindazonáltal könyvünk abban az értelemben ’hézagpótlónak’ tekinthető, hogy tudomásunk szerint a magyar szociológia kialakulását, annak 19. századi történetét összegző monográfia még nem készült. Ilyenformán igyekszünk nem megfeledkezni arról a tradicionális kötelezettségünkről sem, hogy ily módon is fejet hajtsunk a nagy elődök munkássága előtt.