Mit tekintünk történelemnek, fogalmazza meg a kérdést a 20. századi filozófus, Martin Heidegger, aki elsőként dolgozta ki a történetiség elméleti fogalmát. A történelem először is az, ami már elmúlt, és immár hozzáférhetetlen a jelenben. Történelem továbbá az is, ami elmúlt ugyan, de még mindig kéznél van, mint régmúltat idéző épületrom vagy a múlt másféle nyoma. Történelemként számolunk azzal a múlttal is, amelyből mi magunk származunk, és amely – a hatása révén – összeköti egymással a múltat, a jelent és a jövőt. A történelem egy újabb lehetséges értelme a sajátosan emberi időbeliséget fejezi ki, szemben a természet saját időbeliségével. Végül, történelemként gondolunk arra is, amit a történettudomány művelői adnak elő magunk és mások múltjáról, megmentve azt a feledés homályától.
A történetiség ilyenformán az a velünk élő múlt, melyet az emlékezet tart életben, és amely a tárgyi adottságok, valamint a szüntelen életgyakorlat (a mentalitás, a szokások, és beidegzettségek) révén öntudatlanul is hat. A múlt, amely véget nem érő módon megy át a jövőbe a jelen átmeneti közegében, ezzel kezeskedik a történetiség jelenbeli hatalmáért. Könyvünkben felvillantjuk ennek a fajta történetiségnek egyes megnyilvánulásait, amely egyaránt tetten érhető a historizmus, a folytonos társadalomszerkezeti rendiség, az élénk leszármazási tudat, a nemzeti és vallásfelekezeti identitás, valamint a feldolgozhatatlan múltbeli traumák révén.
Gyáni Gábor történész, professor emeritus (BTK Történettudományi Intézet, ELTE TÁTK Összehasonlító Történeti Szociológia Tanszék), az MTA rendes tagja.
Fő kutatási területe a 19–20. századi város-, társadalom- és mentalitástörténet, valamint a történetelmélet.
