Telefonos elérhetőségünk: +36-20-374-96-44  Email: info@kronoszkiado.hu 

Kora újkor (16–17. század)

20könyv
A metaforák használata az államra elsősorban azzal a problémával van kapcsolatban, amit már Kant megfogalmazott, nevezetesen, hogy az emberi érzékelés által nem megragadható jelenségről van szó, ezért az államot csak szimbolikusan lehet elképzelni. Valóban, az állam fizikailag nem érzékelhető az alattvalók/állampolgárok számára, azaz nem látható, nem tapintható. Ahogy Michael Walzer plasztikusan megfogalmazta: Az állam láthatatlan. Meg kell személyesíteni, mielőtt láthatóvá válik, szimbolizál...
20
3 040 Ft
3 800 Ft 
A trónöröklés kérdésének manapság kevés országban van aktualitása Európában, minthogy a 20. század a monarchiák hanyatlását hozta. A koraújkorban azonban éppen a monarchikus államforma volt az általános, a trónutódlást pedig alapvetően meghatározta az, hogy miként gondolkodtak egy-egy országban a politikai hatalomról. Oroszország mindig is különlegesnek számított, mindkét tekintetben.
20
2 240 Ft
2 800 Ft 
A 2013 decemberében az egri Dobó István Vármúzeumban civil kezdeményezésként induló, de immár nemzetközi hírnévre és jelentőségre szert tett Élet a török hódoltságban című konferenciasorozat első kötetét veheti kézbe a Tisztelt Olvasó. A remélhetőleg a jövőben évente megjelenő sorozat nyitódarabja a 2013 és 2019 között elhangzott előadások szerkesztett változataiból közöl egy bő válogatást, két tematikus egységben, mely a konferenciasorozat célját és jellegét is hűen tükrözi....
20
2 800 Ft
3 500 Ft 
Nem vásárolható!
Evlia cselebi útleírása a magyar fordítás megjelenése, 1904 illetve 1908 óta tartja izgalomban a helytörténészeket. Hiába ásta alá hitelességét Szekfű Gyula vitriolos – sokszor igaztalan – kritikája, hiába derült ki, hogy Karácson Imre remek fordítása önhibáján kívül sokszor hiányos, a kutatók újra és újra felütötték a köteteket. Nem is igen tehettek mást: Magyarország jelentős részéről a török utazó közölt először bőséges, apró részletekre is kiterjedő leírást....
20
1 000 Ft
1 250 Ft 
Nem vásárolható!
A kiadvány az 1999-ben, a Pécs Története Alapítvány kiadásában megjelent Pécs a törökkorban (Tanulmányok Pécs történetéből 7.) című nagysikerű tanulmánykötet második, bővített kiadása. A tanulmányok (újra)közlésének kiemelkedő jelentősége volt és van a Pécs történetét feltáró kutatásokban. Az eredeti kötet évekkel ezelőtt elfogyott, miközben változatlan érdeklődés mutatkozott iránta.
20
3 040 Ft
3 800 Ft 
Nem vásárolható!
A Buda visszafoglalásával világraszóló győzelmet arató Lotaringiai Károly herceg emlékét jobbára a felejtés homálya fedi nemcsak Magyarországon, hanem szülőhazájában, Franciaországban, és választott hazájában, a mai Ausztriában is. Legelterjedtebb ragadványneve a „hercegség nélküli herceg” volt, amely jól jellemzi az örökségétől megfosztott lotaringiai uralkodó ambivalens helyzetét, amely végül hozzájárult ahhoz, hogy Közép-Európában, a törökellenes háborúk során aratta legjelentősebb győzelm...
20
2 360 Ft
2 950 Ft 
Az elmúlt kétszáz év szép- és szakirodalmi termésének köszönhetően a Kárpát-medencében mindenki hallott Zrínyi Miklósról. Ez örömteli, azonban ha mélyebbre ásunk, akkor valójában alig ismerjük a szigetvári várkapitányt. Hiába jelent meg róla több történeti életrajz, ezeket a nagyközönség ritkán fogta a kezébe, és az új tudományos eredmények sem szivárogtak be a népszerű irodalom lapjaira. A laikus érdeklődők és a professzionális történészek Zrínyiről alkotott képe markánsan elvált egymástól....
20
2 560 Ft
3 200 Ft 
20könyv