20. század
„Gyerekkor egy nagyváros egyik szélén, a másikon gimnázium Diósgyőrött, a Bükk folytonosan csábító közelségében. Utána ciklikus útonlevés, térben és időben. Debreceni egyetem – MTA Történettudományi Intézete – ELTE jogi kara – pécsi egyetem – fővárosi ÁBTL. Utóbbiak sokszor szimultán munkahelyszínek. Tanítás, kutatás, írás – többnyire az éppen zajló, majd múlóban levő »jelenkorról«. Családi otthonom fél évszázada állandósult Vácott, a Dunakanyar panorámájával, s idővel unokákkal gazdagítottan. Kortársaim százezrekre rúgó – ennyiféleképpen megélt és elbeszélhető – sokaságából csupán egy, személyes és mozaikos életút-emlékezet.”
A történelmi trauma nem múlik el az első nemzedékkel. Emlékezete továbbhagyományozódik: a következő generáció, majd az azutáni is részesül belőle. A pszichológiai értelemben vett elaboráció, a trauma feldolgozása a társadalomban és a kultúrában folytatólagos. Az ábrázolásesztétika alapproblémája egyfajta főmotívumként húzódik végig összeállításunkon. Az elemzett művek különböző poétikai irányokhoz sorolhatók, ugyanakkor természetes, hogy intertextuálisan összekapcsolódnak. A szövegek köre sajnálatosan szűk, bár sajnos több, fontos írással így sem tudtunk foglalkozni.